Kitüntetettjeink
Ikrény Község Önkormányzata Képviselő-testületének
52/2017. (IV.21.) számú határozata alapján
Németh István
részére
Ikrényért Sport díj
kitüntető címet adományozza,
az ikrényi futballért 19 évig végzett áldozatos munkájáért.
Németh István 1937. november 6-án született, Rábaszováton. Általános iskolai tanulmányai után, 1952-ben az ikrényi Medosz futballcsapatának tagja lett. Akkoriban az ikrényi csapatban főleg kónyiak játszottak. A mai sportpálya területét 1950-es évek vége felé az Állami Gazdaság adta, cserébe az akkor még más helyen lévő futballpálya helyett. Ekkor kezdték el építeni a napokban elbontásra kerülő sportöltözőt. Sok lelkes ikrényi focirajongó mellett fő segítői voltak az épület megépítésében: Horváth Gyula és Anda László. Munkát, energiát nem sajnálva sokszor az otthonról hozott építőanyagokból építették fel Ikrény első sportöltözőjét, ami az akkori kor egyik legmodernebbjének számított. Németh István 1971-től 1988-ig látta el az ikrényi csapat élén a sportelnöki tisztséget. Elnöksége alatt csapatunk többször nyert bajnokságot. 1988-től rendezőként, szurkolóként, lelkes segítőként tagja közösségünknek. Gépkocsivezetőként – először platós teherautóval – sokáig szállította a focistákat.
Ikrény, 2017. április 21.
Németh Tamás Komjáti János
polgármester jegyző