Minden gyermek egyedi individum, ezért az óvodaválasztás szülők körében különösen nagyon fontos, kiemelt figyelmet igénylő feladat. Minden szülő vidám, derűs örömteli éveket szeretne gyermekének, ahol a gyermek jól érzi magát, sok új vidám élmény éri őket, ahova szívesen járnak, így a gyermek is szülő is elégedett. A szülők számára fontos szempont, hogy a választott óvoda rendelkezzen olyan objektív és szubjektív feltételekkel, ahol a magasan képzett gyakorlott óvodapedagógusok gyermeküket elfogadják, és támogatják, életkori sajátosságaiknak megfelelően sokféle színes impulzust biztosítanak számukra. Az óvodai légkör szeretetteljessége mellett, az óvodapedagógusok személyisége, a játszóudvar  hangulata, a vadonatúj, modern, biztonságos  épület , a játékszerek és egyéb eszközök választéka mind-mind fontos nézőpont, a szülők számára.

Óvodánk nevelőtestületének minden tagja nyitott és fogékony a mai kor elvárásaival szemben. Általános szemléletünket jellemzi a múlt tisztelete,elődeink üzenete a szokásokon,tárgyakon, ünnepeken keresztül. A Tevékenységközpontú Helyi Nevelési Programunkat a gyerekek mindennapi tevékenységeibe építjük be. A hagyományok ápolásával színesebbé tesszük mindennapjainkat, együtt készülünk az ünnepekre, jeles napokra, természetesen a gyerekek életkori sajátosságait, befogadó képességét mindig szem előtt tartva.

A gyermekeink óvodában töltött mindennapjait 3 csoportban szervezzük.  A csoportok szervezése lehetővé teszi, hogy az óvodapedagógusokra  bízott apróságok megtanulják a mindennapi élet alapvető szabályait,”játszva tanulni” elvét használva. A kreativitás, a gyermeki tehetség már óvodáskorban megfigyelhető, ezért  a mindennapokban szervezünk a gyerekeknek saját csoportjukban, kézműves, zenei képesség, anyanyelvi és mozgásfejlesztő tevékenységeket, természetesen odafigyelve arra, hogy a pedagógiai munka, a személyiségfejlesztés lényege  megmaradjon.

Óvodánk reggel 6 órától, délután 17 óráig várja a gyermekeket!

Amire büszkék vagyunk:

  • Megnyertük a szülőket, nyitottak, érdeklődőek lettek óvodánkkal kapcsolatban. Bekapcsolódnak rendezvényeinkbe, elfogadják a csoportok hagyományait,ötletekkel ,segítséggel támogatják munkánkat
    Nagy gondot fordítunk a külső környezetünkre ,a zöldövezet fejlesztésére, gondozására és megőrzésére. Udvarunkat színesítik az  EU-s szabványnak megfelelő játékeszközök (hinta,csúszda,mászóka,hinta,csúszda,mászóka,játszóvár,babaház,homokozó,hajó kombinált játszóeszköz, csőalagút)
  • Óvodánk a mai kor elvárásainak megfelelően, gyönyörű, tágas, ízléses, világos,amit igyekszünk egyre otthonosabbá varázsolni.

 

Mivel várjuk a gyerekeket:

  • Logopédiai szolgáltatás
  • Angol nyelvoktatás
  • Iskolakóstolgató nagycsoportosoknak
  • Sportolási lehetőség a sportcsarnokban
  • Bábszínházi előadások

 

Hagyományok ápolása az óvodában:

  • Mihály napi vásár
  • Szüreti mulatság
  • Márton nap
  • Mikulás ünnepség
  • Betlehemezés
  • Karácsonyi ünnepség
  • Farsangi mulatság
  • Zöldág járás
  • Anyák napi megemlékezés
  • Apák napi délután
  • Ballagás,évzáró, pünkösdölő
  • Családi nap,gyermeknap
  • Kirándulás, -Sportnap (Oviolimpia) –Szülői értekezlet , nyílt nap, fogadóóra

 

Az óvoda dolgozói:                  

Fodorné Németh Anikó óvodapedagógus, tagintézmény-vezető
Csepin Lilla óvodapedagógus
Bukta Zsófia óvodapedagógus
Vincze Veronika óvodapedagógus
Cziráki-Borsos Beáta pedagógiai asszisztens
Vincze-Horváth Andrea pedagógiai asszisztens
Dobos Norbertné   dajka
Riba Szandra dajka
Kovalovszki Edina dajka

 

Elérhetőség:

 

9141 Ikrény, Széchenyi utca 15.
telefonszám: 96/830-822
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

      Ovis pillanatok