Napsugár óvoda

Az ikrényi NAPSUGÁR ÓVODA

 

Községünkben 1979-ben egy csoporttal nyílt meg az óvoda kapuja. Ma már három csoport befogadására bővült intézményünk. 2004-ben az óvoda fennállásának 25 éves évfordulóját nagyszabású rendezvény keretében ünnepeltük.
Óvodánkba 67 kisgyermek jár. Csoportjaink száma három. A csoportok összetétele részben osztott, (kiscsoport, kis-középső csoport és nagy-középső csoport). Az óvoda személyi feltételei biztosítottak, mindhárom csoportban két óvónő és egy dajka foglalkozik a gyermekekkel.

Az óvoda reggel 6 órától délután 17 óráig várja a gyermekeket!

Indokolt esetben ezt az időpontot rugalmasan kezeljük.

Óvodánk nevelőtestületének minden tagja nyitott, fogékony a hagyományok ápolására. Általános szemléletünket jellemzi a múlt tisztelete, elődeink üzenete a szokásokon, tárgyakon, ünnepeken keresztül. Mindenki szívesen végzi a feladatokat, gyűjtőmunkát vagy képzést - önképzést annak érdekében, hogy e téren tájékozott legyen. Múltunk ismerete nélkül nem tudunk a jövőben sem eligazodni. Ahogy ismereteink bővültek, úgy lett egyre kiforrottabb a gyakorlati megvalósítás. A gyermek érdeklődését látván, a sikereken felbuzdulva nevelőtestületünk úgy döntött, hogy szeretnénk óvodai nevelőmunkánkba a néphagyomány ápolás azon elemeit beépíteni, mely az óvodáskorú gyerekek életkori sajátosságainak megfelel.
Ennek érdekében gyűjtőmunkába kezdtünk, és 1994-ben megalakítottuk Néphagyományőrző munkaközösségünket, melynek kis közösségünk minden óvónője a tagja. Hagyományainkat a gyerekek mindennapi tevékenységébe építjük be, együtt készülünk az ünnepekre, jeles napokra. Természetesen a gyerekek életkori sajátosságát, befogadóképességét mindig szem előtt tartva.
Amire büszkék vagyunk, hogy megnyertük a szülőket, nyitottak, érdeklődőek lettek óvodánkkal kapcsolatban. Bekapcsolódnak a rendezvényeinkbe, elfogadják a csoportok hagyományait, ötletekkel, segítséggel támogatják munkánkat.
Büszkék vagyunk óvodánk belső környezetére. Két csoportunkban fából készült galéria található, amely nem csak esztétikai látványt nyújt, hanem a gyermekek szerepjátékához is kiváló játszóteret biztosít.
Nagy gondot fordítunk a külső környezetünkre, a zöldövezet fejlesztésére, gondozására és megőrzésére. Igyekszünk udvarunkat EU-s szabványnak megfelelő játékeszközökkel felszerelni (hinta, csúszda, mászóka, fa vár, babaház, homokozók).

Mivel várjuk a gyerekeket az iskolával közös szervezésben:

A néphagyományőrzés keretében:

- Szülői értekezlet, nyílt nap, fogadóóra


Az óvoda aktív dolgozói:

Farkasné Kovács Andrea
tagintézmény-vezető óvónő
Vincze Veronika
óvónő
Fodorné Németh Anikó
óvónő
Lengyel Anett
óvónő
Horváth Lászlóné
óvónő
Szakályné Takács Edina
óvónő
   
Horváth Ernőné
dajka
Csonka Éva
dajka

A konyhai feladatokat látja el a RÁBAKÉSZ Kft. alkalmazásában:

 

Elérhetőség:

9141 Ikrény, Széchenyi u. 15.
Vezető óvónő
T/fax: 96/542 127
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.