Hírek

Családi nap 2018. szeptember 29.

Kedves Ikrényi Lakosok!

2018. szeptember 29-én, szombaton lezajlott a VIII. ikrényi Családi Nap.

A program összeállításakor igyekeztünk figyelembe venni minden korosztály igényét, hogy mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő szórakozási lehetőséget. A már hagyománnyá vált futással kezdődött a rendezvény, ahol a falu apraja-nagyja megmérettethette magát. Idén is többféle programmal készültünk a gyerekeknek, kipróbálhatták magukat a különböző ügyességi vetélkedőkben, a kisebbeknek zenés műsorral kedveskedtünk és kreatív foglalkozással is eltölthették a délutánt. A felnőtt korosztály kipróbálhatta magát a különböző sportszámokban, kihasználva a sportcsarnok adta lehetőségeket. Bízunk benne, hogy a színpadi műsorok között mindenki talált magának kedvére valót. Ezenkívül finom ételekkel és italokkal vártuk a résztvevőket és a nap zárásaként idén is meggyújtottuk a Szent Mihály napi tüzet.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves segítőnek, aki bármilyen módon hozzájárult a rendezvény sikeres lebonyolításához.

Köszönjük testvértelepüléseink képviselőinek, hogy megtiszteltek minket a jelenlétünkkel.

Bízunk benne, hogy jól érezték magukat és jövőre ismét találkozunk!

Németh Tamás polgármester

Az eseményről készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

Eboltás 2018.

eboltás 2018

Adóval (egyenlegértesítővel) kapcsolatban felmerülhető problémák

Tisztelt Lakosság!

2018. január 1-jétől hivatalunknál központi döntés alapján új adóprogram került bevezetésre. A program fejlesztése jelenleg is folyamatban van, ezért működése még nem felel meg teljesen az elvárásoknak, nem zökkenőmentes az ügyintézés. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a most kiküldött egyenlegértesítők egy részét sem megfelelően állította elő a program, ami azt jelenti, hogy egyes értesítőkben nem szerepel az adózóhoz tartozó minden adótárgy.

Kérjük Önöket, ha eltérést tapasztalnak, forduljanak Adóhatóságunkhoz ügyfélfogadási időben szerdánként 08.00-12.00 óráig és 13.00 órától 18.00 óráig, valamint pénteken 08.00 órától 12.00 óráig vagy a 96/542-050-es telefonszámon. Bármilyen kérdés esetén Asztalos-Rácz Szilvia kolléganő nyújt felvilágosítást.

Az okozott kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük.

Abdai Közös Önkormányzati Hivatal Adóhatósága

                                                                                                                

Papírgyűjtés

papírgyűjtés

   

Ikrény hírlevél

Tisztelt látogató! Ikrény hírlevélre való feliratkozásához kérem töltse ki az alábbi adatokat.

E-mail*
Név*
CAPTCHA Image
Ellenőrző kód*
   Új ellenőrző kód